WMN: Zajlik? Zajlunk! - Hitvesi levél a szülinapos Dolák-Saly Róberthez

2018. 04. 20.

Az eredeti cikk megtekintése

15 éve próbállak felköszönteni a születésnapodon, de nem volt olyan év, hogy itthon lettél volna pont április 20-án, mindig úgy alakult, hogy aznap felléptél – jellemzően minimum 200 kilométerre a lakóhelyünktől, ami azt jelenti, nem jöttél haza csak 21-én hajnalban. Tortát már nem is rendelek, úgyis kerül kettő-három innen-onnan, figyelmes rajongóktól, kereskedelmi tévék reggeli műsorából. Úgyhogy inkább levelet írok, amitől lehet, hogy hülyét fogsz kapni a nyilvánosság okán, de sebaj, szemrebbenés nélkül rákenem a WMN-re a dolgot, igazából a csajok ötlete volt, ne velem veszekedj, bébi! Kurucz Adrienn levele férjének, Dolák-Saly Róbertnek.

Mondtam értekezleten, de hiába, hogy direkt nem írok rólad 15 éve cikket – Orsi barátnőm meg is találta tegnap az utolsót, az aktuális háziállataidról meséltél 2003-ban a kezdő újságírónak, nekem.

Pár hónappal ezután felhagytam a veled való interjúzással, mert amikor már együtt éltünk, sose tudtunk időpontot egyeztetni – talán a konyhában kellett volna randevúznunk? Amikor meg mégis sikerült összefutni, abszurdnak tűnt olyan kérdéseket föltenni, amelyekre már magamtól is tudtam a választ, úgyhogy elütöttük inkább másként az időt.

Kiszámoltam (ne röhögj!): a jelenlegi állás szerint az életem pontosan harmadát veled töltöttem.

Te meg velem a tiédnek a negyedét.

Jó-jó, igazad volt, amikor közbeszóltál tutira, hogy ki szoktalak beszélni azért, ha interjút nem is készítek veled.

Persze, hálás dolog írni a családi vándorcirkuszunkról – kellett neked grafomán nőt elvenni!

Jó fej vagy amúgy, azért is például, mert nem morogsz a teregetés miatt, pedig enyhén szólva nem szereted nyilvánosság előtt élni a privát életed – ebből az utolsó tagmondatból ki is derül, miért akadsz ki majd ettől a cikktől is, már ha kiakadsz.

Tudom, maga a műfaj, a születésnapozás is idegesít, gyárilag nem szereted a kötelező ünneplést, akkor sem, illetve akkor főleg nem, ha te vagy a kedvezményezett.

Baromi nehéz neked ajándékot venni, tudod?

Tudod.

Nem nagyon emlékszem olyan ajándékra, amit az elmúlt években adtunk neked, és aminek szemmel láthatóan szívből örültél, túl az udvariassági körökön. Amit kaptál, és igazán kedvedre való volt, olyannyira, hogy le se tagadhattad volna, hogy boldoggá tesz, az mind él és mozog.

Igaz, a falka egyik tagja sem a születésnapodra érkezett vagy karácsonyra. Hanem csak úgy.

Voltunk ketten, lettünk sokan – mondjuk a sünök elköltöztek, nem gondoltuk át ezt a vizsladolgot, szívem!

Sok mindent nem gondoltunk át.

Volt, hogy szerencsére.

Amikor valamely hajnalig dorbézolás (értsd: írás, stúdiózás, ilyesmi) után reggel fél hétkor összevakarjuk magunkat valahogy, és transzportáljuk a gyereket az iskolába, sokszor eszembe jut, na, ez se címlapsztori.

Meg, ahogy kinézünk – jól kinézünk!

Érdekes, hogy így alakult, hogy becsaládosultunk végül, pedig alapvetően mind a ketten azt szeretjük, ha békén hagynak minket, hadd molyoljunk nyugiban.

Most meg pont csend és idő nincs.

Viszont mindig van lapzárta (nekem), meg színházi premier (neked), el is vagyunk így múzsa nélkül (aki bizonyára kereket oldott a macskaszőr miatt, meg tudom érteni), téma is van mindig, hisz zajlik, zajlunk.

A múzsáról jut eszembe, mennyivel könnyebb a fantáziát használni, mint arról az emberről írni, akit a legjobban ismersz talán a Föld hét-, majdnem nyolcmilliárd embere közül.

Az meg kifejezetten igazságtalan, hogy a frusztráció, a csalódás, a dráma, a fájdalom viszonylag könnyen kiénekelhető, és igénye is az embernek a vallomás, az meg ami jó, ami táplál, ami életben tart kérés nélkül is, ahelyett, hogy nyírna, ritkán ültet bárkit papír elé vagy gitárhoz.

Hülyeség… mondanád.

Aki boldoggá tesz, és akit boldoggá teszel, az nem lesz múzsa.

De egye fene…

Nem tudom, hol lakik a múzsa, de azt igen, hogy mi itt lakunk.

Utóirat: Figyelj, Robi, be kell vallanom valamit, loptam pár képet tőled, néhányat a régi albumaidból szedtem ki. A kedvenceim közül való mind. Úgy válogattam, hogy olyannak mutassanak, amilyennek én látlak a mindennapokban.