Színes RTV: A stílusszédelgő King Kong

2017. 06. 17.

Ezen a héten visszatér a képernyőre a L’art pour l’art Társulat. A pofon egyszerű című, 16. színházi estjük felvételét láthatják a Comedy Central műsorán. Ennek apropóján beszélgettünk Boborján, Anti bácsi, Leopold, Naftalin Ernő és számos más karakter szülőatyjával, Dolák-Saly Róberttel.

Melyik a kedvenc karaktere? Volt már olyan váratlan hétköznapi helyzet, amikor átváltozott?

Az a kedvencem, aki éppen a legnagyobb sikert aratja. Ha valamelyik figurám megmakacsolja magát, és nem akar humoros lenni, arra haragszom. Egyiket-másikat meg is fenyegettem, hogy fel lesznek jelentve, ha nem emberelik illetve figurálják meg magukat, és annyira megijedtek, hogy rémületükben megjavultak. Ami az átváltozást illeti, egyszer, egy szép nyári délutánon jó hangulatban sétáltam az utcán, amikor a fejemre esett egy galambkaki. Emlékszem, akkor váratlanul átváltoztam.

Műsoraikban változatos zenei stílusokból építkezik. Milyen zenét hallgat?

Én a leglágyabb zenéktől, például a norvég Aurora Aksnes énekesnő leheletfinom dalaitól a durva death metálig sok mindent tudok értékelni, ha tehetségesen van megcsinálva. Emiatt aztán stílusszédelgőnek mondom magamat.

Új klipjében (King Kong) ismét kemény rockerként is megvillan. A mélyben kemény fickó?

A King Kong című dalom háromféle zenét vegyít. Szeretem az ilyen keveredéseket egy dalon belül is alkalmazni. A másik kérdésre válaszolva, nem tudom, milyen egy kemény fickó. Verekedni nem szoktam, maximum mérgelődni. Amit a színpadon csinálok, az csak játék, ellesett karakterek megjelenítése.

A szöveg az öregedésről szól. Milyen a viszonya a múló évekkel?

Azt figyeltem meg, hogy aki felett eljár az idő, az alatta megöregszik. Tehát az évek múlásával lesz arányosan mindenki idősebb. Persze ez igaz a napokra és a hetekre is, csak nem annyira látványos. Erről tudnék még hosszasan ilyen eredeti módon beszélni, de a mások iránt érzett tiszteletem jeléül inkább elállok tőle. A King Kong-dal szövege viszont rímekbe szedve járja körbe a kérdést. Javaslom a YouTube-on hallgatva megnézni.

A L’art pour l’art Társulat több generáció kedvence, szövegeik, gesztusaik a hétköznapi beszéd részévé váltak. 11 éves Boris lányom például rajong Besenyő Pista bácsiért és Boborjánért; iskolájukban a gyerekek jeleneteket adtak elő. Mi lehet a titka a figurák és a jelenetek halhatatlanságának?

Talán az, hogy a L’art pour l’art Társulat több mint poénkodó humoristák társasága. Kreatív műhelyében olyan egyedi dolgok születtek figurák, jelenetek, dalok, versek, vetítések, sajátos koreográfiák, előadásmódok, szövegi találmányok formájában, hogy aki ilyeneket akar, az csak nálunk találhatja meg.

Benne lesznek a tévében. Néz tévét? Milyen a kapcsolata a televíziójával?

A Társulat első műsorait megnéztem, de már nagyon régen nem. Ez azért is lehet, mert kb. húsz éve az én kontrollommal zajlik az utómunka. Mire kész egy ilyen anyag, már kicsit a könyökömön jön ki minden perce, de azért szeretem, csak távolról. Persze ha hosszú idő után beletrafálok a távirányítóval valamelyik műsorunkba, akkor szólok a lányomnak, hogy jöjjön, és nézze meg, hogy az apja komp volt, de nem komplett.

Milyen humort “fogyaszt”, kin tud nevetni? Vannak megunhatatlan kedvencei, példaképei?

A legnagyobb kedvencem, Karinthy Frigyes. Szomorúsággal tölt el, hogy nem ugyanabban a korban éltünk. Sokszor elképzeltem, milyen lehetett volna vele egy légtérben tartózkodni, de Örkény István is meghatározó élményekkel gazdagított. Megmaradt egy levelem, amit ifjú srácként írtam a nagyapámnak, és lelkendezve számoltam be neki Nagy Lajos Képtelen természetrajz című könyvéről. Aztán az előadók közül Alfonzó volt nagy kedvencem, ahogy Hofi dolgait is szerettem. Szóval kerülgettek az élmények. De pozitív hatással voltak rám a külföldi nagyok is, Charlie Chaplin, Mr. Bean, és a francia színész, Louis de Funès. Ha ciki, ha nem, a közhiedelemmel ellentétben én nem is hallottam a Monty Python-csoportról, amikor a Társulat tagjaként kezdtem dolgozni. Őket akkor ismertem és kedveltem meg, amikor már én is színpadon játszottam.

Úgy tudom, általános iskolai tanárként is dolgozott ifjú korában. Hogyan emlékszik ezekre az időszakokra? Tanárként is bevetette a humort?

Ha jól emlékszem, „Robi bácsi” 18 évesen kezdett tanítani, és akkor sem volt túl komoly, bár megviselte a felelősségteljes munka az ifjú oktatót. Képesítés nélkül tanítottam, miközben tanárképzőre jártam, majd amikor megkaptam az oklevelet, zenélni kezdtem. Sok szép élményem maradt abból az időből, csak nem lehetett összeegyeztetni az egész embert kívánó két műfajt egymással.

A L‘art pour l‘art-féle abszurdnak hol a helye, mi a létjogosultsága manapság?

Ezt egy művészettel foglalkozó szakembernek kell majd megválaszolnia. Én csupán örülök, hogy részese lehetek ennek a varázslatnak, hogy 31 éve telt házak előtt játszunk.

Az emberi hülyeség melyik vetülete bosszantja a legjobban a hétköznapokban?

Én csatlakozom Einstein gondolatához: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” Hülyeségből a kínálat olyan nagy, hogy nem tudok kiemelni csak egyet belőle. Persze ezek között ott vannak az én hülyeségeim is.

Nyakunkon a nyár. Hová készül nyaralni Boborján, Anti bácsi, Leopold és Naftalin Ernő?

Ezek a színpadra készülnek mindig. De ha én megyek nyaralni, akkor őket otthon hagyom. Főjenek a saját levükben.

Dolák-Saly Róberttel hol találkozhat mostanság a közönség?

Június 21-én, a Fishing on Orfű fesztiválon fellép a L’art pour l’art Társulat a Halványlila gőz című előadásával, és másnap délelőtt én is a gyerekműsorommal, délután pedig Lévai Balázs vendégeként egy beszélgetős színpadon. Majd júliusban Kapolcson, a Művészetek Völgye Fesztiválon leszek látható háromféle műsortípussal, többek között Lackfi János költő társaságában, de sok szabadtéri előadáson találkozunk a közönséggel Velencén, Balatonon, Pécsett, Debrecenben, és sorolhatnám, úgyhogy nem fogok unatkozni nyáron sem.

Bérczessy Gergely