Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

szegedkultur.hu: Piroska az IH-ban - Dolák-Saly Róbert interjú

2013. 04. 13.

Az eredeti cikk megtekintése

Ama jeles alkalomból, hogy 2013. április 11-én újfent csütörtök lett, minden kedves érdeklődő megtekinthette a L’art pour L’art Társulat „Piroska, a farkas” című színházi estjét az IH Rendezvényközpontban.

A népes publikum magától értetődő volt, hiszen ilyen, és még ilyenebb idézeteket tudok kiemelni az est ajánlójából, amiből volt cseresznyém szemezgetni:

„Szuperlatívuszok és egekbe magasztalás helyett (amik persze indokoltak lennének), szerényen megemlítjük, hogy énekel a darabban egy tehén, akit a mezőn felejtettek, előkerülnek a legendás osztályfőnöki óra tanulóinak szülei egy szülői értekezleten, és végre együtt szerepelnek a színpadon a már-már világhírűnek számító Besenyő család tagjai, sok-sok év után először. A társulat jó szokásához híven csak újdonsággal szolgál ezen az estjén is. Új dalok, új vetítések, új jelenetek a rég megszokott, toronymagas színvonalon.”

Az est megtekintése után bátran írhatom, hogy az idézet minden pontya a valóságnak megfelel, a toronymagas színvonal ülve is érzékelhető volt, mi több felemelő. Az előadás után Dolák-Saly Róberttel beszélgettem, akinek ez úton kívánunk nagyon boldog születésnapot április 20. napjára a mi kis videónkkal! Íme:

Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja