Hírlevél |
Nincs humortalanabb szöveg a humorral foglalkozó értekezésnél, legyen szó akár a klasszikus nevetéselmélet humorfajtákat rendszerező leírásairól, vagy a nevetés ezer arcával, azaz a pszichológia alapjaival foglalkozó tudó munkákról, esetleg a paradox emberi létezést felmutató filozófiai megfigyelésekről. Mégis, az Agyatlantisz kapcsán hadd idézzünk most meg egy filozófust, akivel a hetedik mennyországban csodálatos dolog történt:
„Ott ültek az összes istenek és tanácskoztak. Különös kegy folytán jóindulatukba fogadtak, és elmondhattam egy kívánságomat. »Szeretnél – mondta Merkur –, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű; akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk; válassz, de csak egyet.« Egy pillanatra zavarba jöttem, majd a következő szavakkal fordultam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek értenek ahhoz, hogy megfelelő módon fejezzék ki magukat; mert semmiképp sem lett volna illő, ha komolyan így válaszoltak volna: Legyen akaratod szerint.”
Dolák-Saly Róbert egész biztos mást kért volna tőlük, feltéve – miután már a jelenlétével is viccet csinált volna ebből a díszes kompániából –, ha engedték volna egyáltalán megszólalni, amit kötve hiszek. Egy bohócnak nem lehet megmondani, mikor beszéljen és mikor ne, de ha mégis sikerül, akkor sem szívesen mesél a szakmája elméleti részéről: „Ami a humorunk filozófiáját illeti – magyarázta pár éve egy interjúban Dolák-Saly –, mi sohasem úgy állunk neki egy jelenet megírásának, hogy elgondoljuk a »mondanivalót«. A dolog humora érdekel bennünket, ugyanakkor, ha kész a jelenet, felfedezhető benne a mélyebb gondolat is. Az már a közönség dolga, hogy ebből mennyit vesz le, ez az ő döntése. Jó az, ha valaki észreveszi az abszurdban lévő filozófiai üzenetet, de hogyha a fiatalok többsége azért jön el, hogy egy jót röhögjön, úgy hiszem, ez is segít a gondolkozás beindulásában. És az jó, ha valami olyasmit sikerül kitalálnunk, ami elindítja ezt a folyamatot.”
Dolák-Saly Róbert, aki mellesleg április második felében lesz 55 éves – először 2002-ben gyűjtötte össze kötetben bohóctréfáit, nyelvi és képi marháskodásait, filozófiai üzeneteit, (kinek mi tetszik) Madáretető címmel, majd 2004-ben a Boborjánnal (Szászi Móni társszerzővel közösen) rukkolt elő. Most hű bolondjai kíséretében (Pandacsöki Boborján, Parittya Setét Antal, Naftalin Ernő, Leopold és más hülyék) Agyatlantiszra invitálja az olvasókat: Agyatlantisz ősi szigetvilág az Óperenciás-tengeren túl, valahol a komédia és a tragédia határvidékén. Éghajlata abszurdba hajlik. Morbid légköri frontok uralják. Lakossága fokozott koponyaűri nyomásnak van kitéve, következésképpen az idők során szétesett kontinensen az általános agyi keringés folyamatosan károsodik. Szélsőséges esetekben a betegek állapota oki kezelést nem tesz lehetővé, megnő a fatális kimenetel esélye, dehidrálás (húgyhajtó alkalmazása) javallott. Az abszurd ragályos, olvasókra is veszélyes, így két választásunk marad: sírunk vagy nevetünk.
Dolák-Saly Róbert könyve a hat kiadást megért Madáretető egyenes folytatása. Egészen speciális folytatása, olyannyira, hogy az előzménye. Kellemes dehidrálást kívánunk!
(Dolák-Saly Róbert: Agyatlantisz, avagy az ember tragédia, 240 oldal, Európa Könyvkiadó)
D.Á.