Mozgásban: KARÁCSONY VÁRRAL, ALMÁVAL, ÉS…

2005. 12. 01.

Alapvetően jó gyerek voltam, de amit a fejembe vettem, arról nem lehetett lebeszélni. Zalaegerszegen éltünk, és a játékbolt kirakatában megláttam egy papírból készült várat, ami nagyon megtetszett. Hónapokon keresztül könyörögtem, vegyék meg nekem, de mivel meglehetősen sokba került - ha jól emlékszem ötven forint volt, ami a hatvanas években komoly pénznek számított -, a szüleim egyáltalán nem lelkesedtek az ötletért.

Olyannyira, hogy minden alkalommal, amikor a játékbolt irányában volt dolgunk, felesleges kitérőkre kényszerítettek, átkísértek a túloldalra, vagy egyszerűen betereltek egy másik utcába, és lázasan kezdtek valami lényegtelen dologról beszélni.

Csakhogy én ilyenkor azonnal üvölteni kezdtem, menjük a boltba, és vegyük meg a várat. Mindez rendszeres napi programmá vált, ám a szüleim következetesek maradtak, egészen addig, míg egy alkalommal, amikor Pozsonyba készült a család - ami akkoriban nagyon-nagy dolognak számított -, védőoltásra kellett vinniük. Én azonban megmakacsoltam magam, s közöltem a szüleimmel, csak akkor vagyok hajlandó eltűrni a kínokat, ha karácsonyra megkapom a várat.

Megkaptam, és nem csalódtam, nagyon kedves játékszeremmé vált. Egy évvel később pedig már kőből készült építőkockát kaptam, így várkapitányi karrierem kiteljesedhetett. Sőt! Évtizedes lappangás után, mostanában ismét sokat gondolok erre a kedves, régi időtöltésemre, s remélem, hogy legyőzve a beszerzés nehézségeit, újra sikerül valahol egy ilyen öreg játékszert becserkésznem.

Legát Tibor