Nincsen fája, nincsen bokra,
mégis erdő és susog,
puha lombokban alusznak
mogyorószín mókusok.

A nincs-fákon száz nincs-mókus,
nincsen-fűben fekszem én,
szerelemre-boldogságra
nincs-erdőben leltem én.

Be boldog lehetnék itten,
de hajnalban négy madár
csőrébe fogja az erdő
négy sarkát és tovaszáll…

Hull a könnyem, de szívemben
rezeg, búg még a derű
s olyan édes gyerekhangon,
mint a nádihegedű.