Vagyok a bátor, a vakmerő, csodatevő fakír,
Ez, ami majdnem az igazság, amit a hírlap ír.
Ha lenyelem a szöget, nem fáj,
A harakiri élvezet,
De van, amitől én is szörnyen szenvedek.

Remeg a lábam a strandokon, ha jön a fehérnép,
Ha Miniszoknya a buszra száll, kiver a veríték.
Az idegeim elég gyengék,
Ha Monokini elém áll,
A szemem oda-vissza ugrál.

Egy jó fakír - azt mondják - bármit kibír,
Hát én inkább lennék szatír!

Titok a tény, hogy a nagy fakír nehezen éli túl,
Mikor az orra előtt a nő hanyagul elvonul.
Nekem ez a gyenge pontom,
Ez az, ami szinte fáj,
Amire az agyam elszáll.

Egy jó fakír - azt mondják - bármit kibír,
Hát én inkább lennék szatír!

Én jó fakír - úgy látom - már nem leszek,
A vágy marja szét lelkemet.

Félek, ha túl soká így szenvedek,
A vágy lesz, mi majd eltemet.