Blikk: Dolák-Saly végig a fonalat markolta

1999. 06. 09.

Dolák-Saly Róbert (43) - aki "szerényen" százkarú művész-poliphisztornak vallja magát - a hűvös barlanghoz illõ öltözékben érkezett: meleg kabátban, nyakán vastag pulóverrel. Amint elmondta, egyáltalán nem izgul, sőt egyenesen bátor!

Dolák-Saly az alagút bejáratánál jól válaszolt, tudta választott jelszavát: kiscica, aztán mély lélegzetet vett és útnak indult. Tizennégy perc, ötven másodperc után kirobbant a vaskapu ajtaján, és rövidnek találta a távot.

- Remélem, a legjobb időt futottam?! Győzni szerettem volna, bár tudom, nem erről szól ez a próba. Nagy lendülettel indultam útnak, egyik kezemmel a fonalat markolásztam, másik kezemet magam elé tartottam, nehogy fejjel menjek a falnak. Kissé görnyedő pózban haladtam végig, nehogy a plafon nyomot hagyjon az agyvelőmön. Vicces lenne sötétben látó kamerával felvenni, ki milyen pozitúrában halad odabent. Az én menetstílusom nem éppen a magabiztosságról árulkodott, de ezt nem mondom el senkinek, még nektek sem!

A labirintusban egyből a gyermekkori emlékek ugrottak be. Eszembe jutottak 11 éves korombeli félelmeim - persze nem élesben. Akkor készültem, hogy egy éjjelen lemegyek a sötét pincébe, és megérintem annak a legtávolabbi falát. Bizonyítani akartam - főként önmagamnak -, hogy meg merem tenni. Sikerült, s nagyon büszke voltam magamra. Ez a mostani egész más: egyszerre izgalmas és nyálkás élmény.

Kardos Genovéva és Látó Judit