Oly régen fejünkben élt az ős-kíváncsiság:
Nem tudtuk, milyen a boldog láthatatlanság.
Menj hát, megismered, ha most is érdekel,
Meglásd, amerre lépsz, a válasz ott hever.

Mindent megértesz, ha egyszer étteremben ülsz,
Nem látnak, következésképp sorra sem kerülsz.
Fürgén hadonászol, de senki nem felel,
Hagyd el, ne törd magad, itt nincs számodra hely.

Máskor meg érzed, hogy égő fájdalom gyötör,
Az éhes kórokozó az életedre tör.
Ott állsz a rendelőben, a veríték kiver,
Sűrűn kopogsz az ajtón, s nem lát senki el.

Nem járunk nyomtalan,
Nincs vágy, mi rejtve van,
Csak a világ világtalan.

Úgy tűnik, valódi lényed szellemképe vagy,
Az utcán magad helyén csak árnyékod halad,
És így akárhová mész, bármit is teszel,
Hidd el, fölösleges, mert senki nem figyel.

Nem járunk nyomtalan,
Nincs vágy, mi rejtve van,
Csak a világ világtalan.