Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

Tina Magazin: Boborján, a mafla vizsla

2003. 12. 09.

Dolák-Saly Róbert szerint az állatokat elég csak szeretni. És hiába hordjuk úgy fenn az orrunkat, nincsen olyan pozitív emberi tulajdonság, amely ne volna meg bennük is.

A vörös szőrű macska csöndesen hever a kanapén. Csak néz. Láthatóan mindegy neki, hogy gazdájához vendégek érkeztek, ám ez korántsem a szokásos macska-egykedvűség. Beteg.

Egy drótkerítésen csúszhatott meg – mondja Dolák-Saly Róbert –, a hasa teljes hosszában felszakadt, kilátszottak a belső részei. A tizenhat éves Sára vette észre a bajt, volt sikoltozás, izgalom, rohanás az állatorvoshoz. A seb már gennyesedett. Az orvos kitisztította, összevarrta, a beteg nyakára pedig tölcsérszerű műanyag gallért erősített, hogy az állat ne nyalogathassa-rághassa a varratot. A gyógyulásig a nappali Marcié, a macskáé, csak az ételt viszik be neki, és vigasztalják.

– Szegény cica azt hiszi, hogy ezentúl örökké így lesz – jegyzi meg a gazdi. – Ha mi eltörjük a lábunkat, akármilyen rossz is, tudjuk, hogy pár hét múlva leveszik a gipszet. Az állatok számára csak a jelen létezik – ezért is olyan kiszolgáltatottak. Nagyon kell rájuk vigyázni. Nem véletlen, hogy a L’art pour l’art Társulat több figurája is hasonlít az állatokhoz.

– A Winnetouban három oroszlán beszélget, de voltunk csigák, krumplibogarak, nem beszélve a brutális katicáról. Boborján szájtartását egy vizslakölyök pofájáról mintáztam; egyébként az ő jellemvonásai a kutya tulajdonságaihoz hasonlítanak. Olyan, mint néha én: ragaszkodó, hűséges, de mérhetetlenül naiv és mafla, időnként pedig a végtelenségig önző. Mint egy gyerek. A Dolák-Saly házban összegyűlt állatsereglet első példányai egy macska és egy rövid szőrű német vizsla voltak. A kutyának meghalt a gazdája, a rokonok meg kilökték. Ott remegett a tél kellős közepén, a hideg utcában: muszáj volt befogadni. Sajnos hamarosan elpusztult. Később a családtagok együtt választották ki a két szürke cicát: Lilit és Pötyit. A vörös Marci az ablakon kéredzkedett be. Hiába mondták neki, hogy már két cicus is van a házban. Fanni kutyát egy közeli barátjuk hozta ajándékba.

– Emlékszem, Marci macska mennyire megsértődött az érkezésekor, körülbelül fél évig az emeleti nagyszobában trónolt. Nem volt hajlandó lejönni. Azóta már jóban vannak. Ha a macsek a fotelban terpeszkedik, a kutya odamegy hozzá, és nyalja-falja. Egyszer láttam, hogy szinte bekapta a fejét, mintha nem tudná, hogy megegye vagy agyonszeresse. Azt gondolnánk, ekkora állatsereglethez már-már idomári képességek kellenek. Az állatnevelés azonban nem tartozik Róbert erősségei közé.

– Képtelen voltam Fannit leszoktatni arról, hogy a kerítés mellett elhaladókat megugassa. Egyébként amilyen hebrencs, olyan barátságos is: az érkezőket őrült farkcsóválással köszönti. De ha teheti, szemérmetlenül lop. Ha nem rakom el a szendvicsemet, pillanatokon belül elemeli. A humorista tapasztalatai szerint nem a szigor a legfontosabb ahhoz, hogy ember és állat jól kijöjjön egymással.

– Nincsen olyan emberi tulajdonság, amelyet ne fedezhetnénk fel az állatokban is – állítja Dolák-Saly Róbert. – Túlságosan pökhendiek vagyunk, amikor felsőbbrendű lényként piedesztálra állítjuk magunkat. Az állatok végtelenül tiszteletreméltó, érző teremtmények. Valójában nincs különösebb titka annak, miképpen bánjunk velük. Egyszerűen csak szeretni kell őket.

Rados Virág

Kapcsolódó anyagok

CikkekCikkarchívum
ÁllatrajzAz én volt állataim

Kapcsolódó linkek

Állatok
Pandacsöki Boborján
Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja