Merliner: ANTI BÁCSI AZ APACSOK KÖZÖTT

1998. 04. 01.

Hol rozzant öregúrként, hol félszeg félnótásként jelenik meg a színen. Szívesen vállalja az önmagát félisteni magasságokban vizslató, csökött agyú osztályfőnök szerepét, s néha megesik, hogy Winnetou, esetleg egy oroszlán jelmezébe (szőrszmokingjába?) bújik. Újabban a zsákos emberekkel és a zombikkal "jár jegyben", bár Nátihoz is gyengéd szálak fűzik. Amúgy őszinte csodálója saját magának, a fehérnépnek, a harakirinek, a lábujjhegyen osonó svábbogárnak, a udvaron sem nyihaházó, orrtalan pacinak, egy óriás bernáthegyinek, no és a vastyúknak, mely időről-időre szegbe botlik.

Dolák-Saly Róbert, a L'art pour l'art oszlopos tagja immár jó évtizede szórakozik velünk. Poénforgácsai, gegmahinációi, Laár Andrással és immár Pethő Zsolttal közösen elkövetett rekeszizomölő, fülrepesztő és agyserkentő abszurd komédiázása rendre telitalálatnak, társadalomkritikától (lásd: Besenyő család) és szimpla ökörködéstől sem mentes megafricskának bizonyul. Anti bácsi alakja amúgy külön "misét" is megér, hiszen mindenekelőtt vele szokás azonosítani Dolák papát. Nem véletlen hát, hogy élből az öreget citáltam elő:

Üdvözlöm Anti bácsi, hogy szolgál a kedves egészsége?

Nagyszerűen funkcionál, bár a fellépések idején általában a halál küszöbén egyensúlyozom. Igaz, a látszat csal, hiszen folyton újjászületek.

És a remek fellépésű és délceg kiállású Boborján miként viseli magát, hogy bírja a gyűrődést, hogy viseli az élet megpróbáltatásait, hogyan érzi magát a családi viharok elülte után?

Boborján kiteljesedni látszik. Csakhát a tévé mindeddig - dacára, hogy rég készek a forgatókönyvek - nem vette fel a L'art pour l'art legfrissebb produkcióját, így ez idő tájt csak azok találkozhatnak vele, akik benéznek a Bábszínházba, a Winnetou című előadásunkra.

Hősünk vállalkozik-e a jövőben valami másra, tőle szokatlan feladatra, gondolok itt egy Jean-Claude Van Damme-szerű akciófilm főszerepére, esetleg egy mélyen filozofikus karakterszerep megformálására?

Úgy hiszem, szívesen vállalna ilyesmit. Habár hozzáteszem, a Besenyő családon belül mindenki egyenrangú, mindenki fõszereplőnek számít, ám aszerint kapnak nagyobb avagy kisebb feladatot, hogy éppen nagyobb vagy kisebb szerepet kapnak-e.

Egy korábbi beszélgetésünkkor elismerted, hogy Boborján voltaképpen te magad vagy, mi több, bevallottad, hogy a színház a pszichológusod. A magánéletben valóban visszahúzódónak, gátlásosnak tűnsz bár kémeim jelentése szerint nem idegen tőled a morgolódás, a zsörtölődés sem s az asztalra is nagy előszeretettel oda-odacsapsz. Akkor most melyik a te valódi éned?

Vannak dolgok, etikátlanságok, amelyekre előfordul, hogy bizony hevesebben reagálok, de úgy érzem, hogy ez éppúgy fontos része a személyiségemnek. Szeretném megtartani azt a jó tulajdonságomat, hogy nem hunyok szemet hasonló jellegű történések felett! Más kérdés, hogy az esetek kilencven százalékában türtőztetem magam.

Ez már a korral jár?

Talán igen. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy az embernek kötelessége arra törekednie, hogy holnap jobb legyen, mint ma.

Laár Andrással több évtizedes barátság fűz össze. De legalább ilyen régen ismered és nemrég még a barátaid közé soroltad Galla Miklóst, Nagy Natáliát is...

Sajnálom, hogy ma már ezt nem tehetem. Egyébként Natira most sem haragszom. Egyebekben viszont csak annyit mondanék: a szél fú, a zöld fű. Esetleg hozzátenném, hogy a Föld kering, de a Nap korong.

Nagy Natália kiválásával jogosnak tűnik a kérdés: nem szenvedtek a nőhiánytól?

Szó sincs ilyesmiről. A triót nem kívánjuk feldúsítani, a női szerepeket mi visszük tovább! Ennélfogva az egy főre eső szerzői és színészi feladatok ma sokkal koncentráltabbak, mint valaha. Ez pedig jólesik, termékenyebbek lettünk!

A közönség megnyerése céljából kőkemény csata dúl köztetek és az újjáalakult Holló Színház között, avagy inkább elhessegetitek a kínos témát?

A helyzet az, hogy Galla és csapata számunkra nem jelent semmiféle konkurenciát. Mi ugyanis saját poénokra építünk, saját kútfőnkből merítünk. A publikumra bízzuk a döntést, hogy Laár András, Pethő Zsolt és Dolák-Saly Róbert egyénisége a jövőben is elég fajsúlyosnak bizonyul-e. Jómagam erősen bizakodom, hogy nem kopott meg sem a szellemi, sem a színészi erőnlétünk. Úgy gondolom, az abszurd humor nem más, mint az emberi hiányosságok, ostobaságok, pöffeszkedések pellengérre állítása, lerobbantása az agyról. Erre komoly igénye van az embereknek. Én és a többiek egyaránt arra törekszünk, hogy az efféle igényeknek megfeleljünk. Remélem, Winnetou összehoz bennünket.

Szabó Zé