Magyar Ifjúság: A KOR NYOMÁSA

1986. 05. 23.

Úgy tűnik, már olyan apró színpadon is, mint a Belvárosi Ifjúsági Ház pódiuma, lehet vizuálisan zenélni. Legalábbis, Dolák-Saly Róbert zenekarának, a DSR Bandnek a műsora legalább annyira szólt a szemnek, mint a fülnek.

Dolák-Saly érdekes, egyben jellemző utat járt be az elmúlt néhány évben. Nem is olyan régen még úgynevezett "mai dalos" - micsoda borzasztó elnevezés - volt, ami persze csak azt jelentette, hogy egymaga írta a dalait, amelyeket zenekar nélkül, kezdetben akusztikus gitáron adott elő. Ez a beatkorszaki forma a hetvenes években már őskori kövületnek számított a wattháború szintetizátor-csiripelésében - kivéve, ha olyan egyéniségek szólaltak meg a dalokban, mint a Cseh-Bereményi kettős, akik valószínűleg csupán füttyszó mellett is olyanok lettek volna, akikre hegyezni kell a füleket.

A "mai dalosok" közül azonban elfogyott a levegő, többségüknek nem volt olyan gondolatvilága, amely egyetlen gitárral is versenyre kelhetett a legújabb hangszerek andalító, érdekes hangjaival.

A kor nyomása szerint Dolák-Saly is előbb egy torzítót szerelt az elektromossá lett gitárjára, majd 1984-ben egy egész zenekart szervezett maga köré. A DSR Band azonban csak tavaly kezdett nagy fordulatszámmal dolgozni, már szinte kitaposott ösvényen, kissé KFT-módra. Kezdetben ugyanis a KFT elődje is "akusztikus-zenekar" volt, majd a tagok áttértek az elektromos hangszerekre, amelyeken gondosan kiválasztott hangszíneken szólaltak meg. A dalok nem az akkoriban szokásos Deep Purple-iskola hangszereléseit követték, ezért kezdetben gyakran emlegették, hogy a "KFT nem tud hangszerelni". Ez persze csak annyiban volt igaz, hogy a KFT nem másolt le egy bevált mintát, hanem stílust teremtett többnyire az akusztikus múlt hagyományaiból.

Ezt, az azóta utcává kitaposott ösvényt járja a DSR Band is, számaikban meghatározó az az ötletesség, amely az akkordbontásos gitározást jellemzi a heavy metal reszelésével és bombasztikus, magamutogató virblizésével szemben. Persze nem elektronika nélkül, az a csodadoktor ehhez a stílushoz is testhezálló recepttel szolgál, olyan áramkörökkel, amelyek étereiben kozmikussá varázsolják a legegyszerűbb C-dúr akkordot is.

A DSR Band egyébként trió, amelyet hol vendégzenészek, hol dobgép támogat. Legutóbbi koncertjükön mindkettő: Lantos István gitározott és szájharmonikázott az állandó tagok, Födő Sándor basszusgitáros és Tamási László billentyűs mellett.

A műsor érezhetően két korszak anyagából állt, a korábbi XX. századi barlangrajzok című összeállítás komorabb, és a mostanában írt slágeres hangvételű dalaiból, ezek jól ellenpontozták egymást.

A zsebkendőnyi színpad kihasználása igazán zseniális volt, belefért a vetített dia és film, Magic Stefano, a bűvész a galambjával, a Biomechanikus csoport két táncoslánya, a csillagszórókból kreált "görögtűz", sõt a Kopaszkutya című filmből vett, már ismert vendég, Cuci Zoltán groteszk produkciója is. Ebben a jól megszerkesztett látvány- és eseménysorozatban hangzottak el a számok, például az A cirkusz készül, a Kész a kocsi, a Puhatestű álom, a Csipkerózsika, a Különös éjszaka, az Átváltozás, Az elveszett éden ...

A zene és a szöveg többségét Dolák-Saly írta, õ viszi a prímet az énekben is, amely emlékeztet ugyan a KFT-hangzásra, de saját színekkel.

Végül is szimpatikus kísérletet láthatott a szűk körű közönség, talán a legolcsóbban előállított showt, ahol a befektetett tőke zöme az ötletesség volt. S a minden vonatkozásban tőkehiányos hazai popzenében talán ez a leginkább fájó hiánycikk ...

MY