Keresés
Hol vagyok: dolak.hu > Média > Cikkek > Cikkarchívum

Kiskegyed: Egy interjú hozta össze szerelmével

2007. 01. 26.

A 20 éves jubileumi előadást a Művészetek Palotájában tartották. Zsúfolásig megtelt a Nemzeti Hangversenyterem. Három héttel az előadás előtt elfogytak a jegyek.

Maratonira sikerült a fellépés –, négy órán át tartott úgy, hogy az egyharmadát kihúzták. Az idén is készülnek valami hasonlóval. Apropóját nem nagyon kell keresni: az új Társulat 2007-ben lesz 10 esztendős.


Új műsor a buszban

Önálló estjén Laár Andris verseket mondott. Meghívott: játsszam el saját dalaimat a humoros jelenetek között. Megoldhatatlannak tűnt: nem lehetett áthangolni a közönséget, és arra bíztatni, függessze fel a nevetést. Volt közöm a műfajhoz. Még gimnáziumban egy gimnáziumi osztálytársammal, Szerémi Zoltánnal abszurd jeleneteket írtunk és vettünk fel magnóra, saját szórakoztatásunkra. Amikor a társaság vidékre utazott, a buszban egy új műsor született. Így lett a tervezett néhány fellépésből új néven új társulat.

Tíz esztendeje más felállásban – Pethő Zsolttal és Szászi Mónival – tevékenykedünk. Nehéz műfaj a miénk: ha a közönség nem nevet, akkor nem jó a műsor. Itt „kézzelfogható” a hatás. Tizedik estünk címe: Hófehérke és a svéd törpe. Előadásaink a budapesti Bábszínházban vannak. Közben végigjárjuk az ország színházait.

A húzósabb periódusokban nagy a nyüzsgés. A kreatív munka nagy részét Szászi Móni végzi, az ő nevéhez fűződik a Besenyő család alapötlete is. Pethő Zsolt az előadás helyszínén irányítja az előkészületeket, plakátot tervez és készít, valamint ő koreografálja a mozgásainkat. Az új estek időszakában Laár Andris és én is írunk, a végterméken pedig mindenki közösen alakít. Nekem is sok feladatom van, például én irányítom a menedzselést, hanganyagokat készítek a stúdiómban.

A számítógépet babrálom

Nem sokkal azután, hogy elvégeztem a főiskolát, a biológia-rajz tanári állásomat hagytam ott a muzsikálásért. Fájó szívvel tettem, de együtt nem ment. Mindkettő egész embert kíván. Hű maradtam viszont a természettudományokhoz: könyvek, videók, dvd-k várják, hogy időt szakítsak rájuk. Nem olyan országban élünk, ahol a korombéli zenészek, előadóművészek kényelmesen hátradőlhetnek, és kedvük szerint lépegethetnek fel. Úgy kell dolgoznunk, mintha húszesztendősek lennénk.

Tizenkét éve élek kertes házban. Általában éjjel dolgozom a stúdiómban, ami bérházban lehetetlen. Amikor otthont kerestem, körülnéztem Pesten. Sok területre mondják, hogy zöldövezet, pedig már alig vannak valódi zöld területek, legtöbb hely túlságosan beépített. Falusias környezetre vágytam. Ahol jól érzik magukat az állataink is. Három cicánk és egy kutyánk van, akik örömet is, elfoglaltságot is adnak bőven.

Erősen töprengek, hogy kijjebb megyek, de a munkám egyelőre a városhoz köt. Nem szívesen mozdulok ki, de ha kell, próbálom csoportosítani feladataimat: hetente kétszer tartok ügyintéző napot. Szeretem a kertet, lenyírom a füvet, de túl sok időm nincs arra, hogy a növényekkel foglalkozzam. Az az igazság, nem is értek hozzá. Ehelyett a számítógép előtt ülök, írogatok, zenélek – otthonülős típus vagyok. Adrienn, a párom, akit egy interjú kapcsán ismertem meg, szenvedélyes utazó, engem is rászoktatott a „csavargásra”.

A munkánk a hobbink

Miközben a Társulattal évről-évre bejárjuk az országot, a televízióban nem vagyunk jelen. A közszolgálati csatorna nem hajlandó tudomást venni rólunk. De panaszra azért nincs okunk. Sokan szeretnek minket, húsz éve tart ki mellettünk a közönség. Telt házakkal mennek az előadásaink. Kizárólag nézőinknek köszönhetjük, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk.

Gönczi Annamária

KEDVENCEK:

Kedvenc étele: töltött toll
Kedvenc itala: víz altatóval
Kedvenc járműve: a kutya
Szép emléke: egyszer gyalog mentem valahol, és nem gondoltam semmire
Legnagyobb pofon: hatvan kiló négy deka

Kapcsolódó anyagok

CikkekCikkarchívum
Címkék: 2007 | állatok | Kiskegyed
Powered by Gothic
© 2009 Deepskeye Systems -

Dolák-Saly Róbert honlapja